XI. kerületben egy terepjáró a Pannonhalmi úton robog. Egy óvodásokat szállító kisbusz az Előpatak utcában gurul, viszi a gyerekeket síoktatásról vissza az oviba. Két 6 éves kisfiú a leghátsó ülésen utazik. A következő pillanatban nagy csattanás. Zavartan, apróbb sérülésekkel másznak ki az oldalára borult buszból az utasok. A két kisfiú a busz alá szorult. Az egyikük enyhe agyrázkódással kerül kórházba. A másik kisfiút halottnak mondja a kárhelyparancsnok. Letakarták, pedig minden perc számít. Majd egy picivel később kiérkező tűzoltó doktor megkezdi az újraélesztést. Sikerrel jár. A kórházban gyors ébredés, regenerálódás, erős szív, élni akarás. De nincs önálló mozgás, nincs érthető beszéd. Értelme, emlékei megmaradtak, újra tanul járni és beszélni. Ő a fiam, Noel.

Nem jelentettem fel sem a sofőrt, sem a kárhelyparancsnokot. Az egyiket intézte a rendőrség, a másikat a főnökei, az én dolgom a megbocsátás volt. Akkor tudjuk bántani a másikat, ha félünk, ha gyűlölettel teli a szívünk. Az én szívemet a hála töltötte el, amivel köszöntem Istennek, hogy óvta a fiam életét.

Kevesebbnek kell lássuk a másikat, hogy többnek érezhessük magunkat. Egy adott pillanatban melyikünkkel ne fordulhatna elő, hogy nem a legjobb döntést hozzuk meg. Nem előre megfontolt szándékossággal bántották a fiam, de nem is születhetett volna olyan bírósági döntés, ami kiegyenlíthette volna a mérleget.

Választottam. Fontossá vált az idő. Nem volt olyan perc az életemből, amit a tárgyalásnak, az ítélkezésnek adtam volna. Az az idő a fiamé volt és fontosabb volt a szeretet, amit Neki adhattam. Azóta ugyanúgy éljük az életünket, járunk moziba, színházba, koncertre, kirándulni, táncolni, csak most én vagyok a keze és a lába. Vannak kíváncsi emberek, akik megkérdezik, hogy mi történt, van olyan is, aki félrehúzódik, de mindenhol akad segítőkész ember és olyan, aki elmondja milyen erőt ad Neki, hogy látja hogyan élünk. Te döntöd el, hogy kire figyelsz, és mit engedsz be a világodba. Nem a Te hiányosságod, ha más negatív gondolatokkal éli az életét. Lenéz másokat, mert tetováltak, mert túlsúlyosak, mert nő stb. Nem a Te dolgod. Nem értem, miért ne élnénk ugyanúgy?! Noel ugyanaz a gyerek, csak most épp nem jár.

A tolerancia türelmet jelent. Türelmet minden iránt, ami más, mint én. Engedem, hogy a másik önmaga legyen. Ő nem rossz, csak más. Egy másik világ, egy másik szín, egy másik gondolat. A világ nagyon nagy és borzasztóan sok minden van benne. Minden embernek joga van az élethez. Vedd észre a másikban a jót, lásd meg Benne a hasonlót. A tolerancia túlmutat a saját gondolatainkon, a saját kis világunkon. A tolerancia tiszteletben tartja az életet.

Az örömöt, a kedvességet, a szelídséget hívd magadhoz, mert Ők oldják meg a konfliktusokat. Az önuralom, a béke és a jóság nem engedi közel az erőszakot. Ezek mind, Rólad szólnak. Benned születhetnek meg. És tudod mit még?! Keresd meg gyorsan magadban a gyermeket. Emlékezz csak vissza mennyire érdekelt minden, mennyi kérdésed volt. A felnőtté válás nem azt jelenti, hogy felejtsd el, hiszen Ő is a Te részed. Nem elveszíted, hanem tovább fejleszted. Csodálkozz rá újra a sokféle ember, sokféle világára. Az emberek fantasztikusak, jószívűek. Persze nem tökéletesek. Még ilyen helyzetben is felütheti a fejét az irigység, az érdek és szempillantás alatt léphet közétek a gonosz. Nem értettem hogyan sajnálhat valaki valamit egy gyerektől, hogy adhat fájdalmat, mikor abból már így is van Neki elég. De már nem tudok haragudni rá, csak azt adta, amit Ő is kapott, ami még mindig ott van a lelkében.

A fiam balesete, egy szempillantás alatt egy másik világba röpített minket. Ebben a világban a szép dolgoknak van létjogosultsága. Ez a világ tele van kacagással, élményekkel és szeretettel. Ha képes vagy nevetni a hibáidon, ha a megfelelési kényszer helyébe lép az érdeklődés, akkor meg tudod várni a másik reakcióját, meg tudod érteni Őt. Ha szeretetet érzel, nem fogsz félni.

Volt olyan, aki bántotta a fiam azzal, hogy mozogjon gyorsabban. A fiam képes megcsinálni dolgokat, de az több időt vesz igénybe. Noel mozgását megvárni, ebben a világban olyan érzés is lehet, mintha megállna az idő. Nem akar rosszat Neked.

https://www.youtube.com/watch?v=sdoy7s2aU6M

Volt már olyan is, aki azt mondta, hogy keressük inkább hasonló emberek társaságát. Persze fájt, mert valaki olyan mondta, akit barátnak hittem, de aztán úgy értelmeztem, arra gondol, hogy hasonlóan kedves embereket, mint mi vagyunk. ;)

Érdekes, ahogy beraknak minket egy dobozba. Szoktam mondani, hogy sajnálom, nem férek el benne. Baleset előtt éltünk valahogy, baleset után meg máshogy KELL élnünk. Bizonyos emberek szerint, nekünk boldogtalanoknak kell lennünk, bizonyos helyekre nem mehetünk, bizonyos dolgokat tehetünk. Bántak már velünk úgy, mintha leprások lennénk, vagy értelmi sérültek (egyiket sem tekintem lenézendőnek, de sajnos van ilyen kialakult használata ezeknek a szavaknak). Gyakori a „csak egy anya” lekezelő bánásmód. Egy anya ereje világokat rombolhat össze és hegyeket mozdíthat el… Csak egy anya… Nahát…

„A tolerancia bűn, ha a gonosz megtűrését jelenti.” Thomas Mann

Van, ahol a türelemnek nincs helye, azt tulajdonképpen már tűrésnek hívjuk. Tűröm a dolgait, mert hátha megváltozik, mert nincs hova mennem stb. Van az a mondás, hogy: „Keskeny a határ a zseni és az őrült között”. Ez a határ itt is itt van a türelem és a tűrés között. Egyszer csak átlépjük és lehet, hogy észre sem vesszük.

Érezni is lehet, hogy egész mást takarnak a szavak. Az élethez való joghoz, különbözőséghez a tolerancia a kulcs. Minden, ami gonoszság, azt pedig eltűrjük, mert úgy neveltek, mert félünk, mert azt gondoljuk, hogy ennyit érünk. Az ügyetlenséggel türelmes vagyok, a gonoszságot nem tűröm. A teljesítményt elismerem, értékelem, de mindegy mekkorát teljesített, nem tűröm, hogy a hátamba szúrja a kést. Tisztelem a tudást, de nem tűröm a megalázást.

Gimnáziumot keresek a fiamnak. Sajnos, ha nem ír központi felvételit, akkor nem tudjuk felvenni. Le kéne vizsgáznia minden tantárgyból, hogy lássuk, hogy mit tud. (Vajon mire való a 8. osztályos bizi?!) Vizsgázzon Noel úgy, mint mindenki más. (Oké, én benne vagyok) Nem bálványozom az iskolát és nem gondolom, hogy ez fogja befolyásolni az életét. Ha van suli oké, ha magántanulás van, az is oké. De ilyen dolgok mindenhol akadnak, nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy előbb-utóbb összetalálkozol azokkal, akik lehajolnak egy gyerekhez és az Ő nyelvén szólnak hozzá. Nincs ilyen, meg olyan gyerek. Csak gyerek van.

Egyszerűen csak hagyj élni. Engedd, hogy az legyek, aki vagyok. Megtehetném ezt úgy, hogy közben nem nézel le? Semmi minősítés, csak ez van. Én így élek, Te úgy élsz. Ennyi. Nincs jelentősége, hogy felcímkézd. Legyen egy élmény, hogy mások vagyunk.

Ha értékesnek érzed a saját életed, érezni fogod, hogy másoké is az. Mikor szembesültem azzal, hogy Noel nem tud felpattani az ágyról és a szavak sem úgy jönnek ki a száján, ahogy szeretné, de a szemébe néztem és láttam, hogy Ő az...

…ha a külsőségekkel foglalkozunk, ha felszínesek vagyunk, akkor akadunk el ott, hogy bőrszín, származás, vallás, végzettség, járás stb. Mindez nem azt jelenti, hogy mindenkivel puszi pajtások leszünk vagy, hogy minden mindegy. Egyszerűen vannak fontosabb dolgok. Más kéknek látod a kéket, mint én, az csodás, mert megmutathatjuk egymásnak a világunkat.

„Az igazi türelem az, amikor megengedjük valakinek, hogy ne legyen tökéletes.” Gary Chapman

Elsőként engedd meg magadnak, hogy ne legyél tökéletes.

Nem szeretném, hogy olyan legyél, mint én, azt szeretném, hogy légy önmagad. Bármilyen testet is öltsön a lelked, ha a szíved telve van szeretettel, akkor minden rendben.